Az egyéni vállalkozás alapítása mostanra mondhatjuk olyan egyszerű lett, mint a karikacsapás. Ez ügyben ugyanis már nem kell elfáradnunk az Okmányirodába sem, ugyanis az egyéni vállalkozásunk alapítása az ügyfélkapunk keresztül kezdeményezhető.
Persze, amennyiben még nem rendelkezünk ügyfélkapus regisztrációval, akkor mindenképpen az Okmányirodába kell vezessen az első utunk, mert enélkül ma már nem vállalkozhatunk.
Ha esetleg idegenkedsz a számítógépes ügyintézéstől és inkább papír alapon indítanád a vállalkozásodat, kérheted, hogy az Okmányirodában segítsenek ebben Neked, de nem leszel sokkal előrébb, ugyanis innentől kezdve minden változásbejelentés, adatközlés, adatszolgáltatás és adóbevallás csak elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül történhet, és a hivatal is ide postáz minden megkeresést, igazolást. Szóval, aki vállalkozásra adta a fejét, meg kell ismerkedjen az elektronikus ügyintézés rejtelmeivel.
Az előnye az eljárásnak a gyorsaság mellett az, hogy akár az ügyfélkapus regisztráció elkészítése, de ugyanúgy a vállalkozás alapítása ingyenes. Már nem kell kiváltani a vállalkozói igazolványt sem, de aki szeretné, az igényelheti (persze ennek már van költsége).
Az alapításnak az sem szab gátat, ha az adózó a múltban adótartozást halmozott fel. A szakképesítést pedig csak utólag, ellenőrzés esetén kell igazolnia a vállalkozónak.
A nyilvántartó.hu alapján összeállítottuk az alapítás lépéseit. Kell kattintgatni, az biztos, de azért nem ördöngösség a feladat.
Az elektronikus vállalkozás-nyitás lépései a következők:
1) Töltsd le az apeh.hu oldaláról az Általános Nyomtatványkitöltő Alkalmazást (ÁNYK), majd telepítsd a gépedre a programot (a telepítés automatikusan elindul)! 2) Az okmányiroda-keresőben keresd ki a székhelyednek megfelelő okmányirodát! 3) Töltsd le Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése c. nyomtatványt. (A linkre kattintva ki kell választanod az illetékes megyét és várost) Kattints a letöltött file-ra, majd telepítsd a gépedre a nyomtatványt. 4) Az útmutatóban leírtak segítségével töltsd ki a nyomtatványt. 5) A kitöltött nyomtatvány most már beküldhető az ügyfélkapun keresztül.
A bejelentés akkor tekinthető sikeresnek, ha az ügyfélkapus értesítési tárhelyre a hivatal nyilvántartásba vételről szóló igazolása megérkezik.
Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kérdésekben további felvilágosítást kérhet a 1818-as (helyi tarifával hívható) Kormányzati Ügyfélvonalon, vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail címen.
Szigeti Annamária
Forrás: http://e-rodahaz.hu
|